A macskabagolyról

Megjelenés

A macskabagoly (Strix aluco) testméretre inkább a nagy testű baglyaink közzé sorolható. Laza tollazata és nagy feje miatt a vetési varjúnál nagyobbnak tűnik. Méretben, a hazánk területén élő baglyok közül, csak az uhu (Bubo bubo) és az uráli bagoly (Strix uralensis) előzik meg. A madár átlagos hosszúsága 37-39 cm, szárnyfesztávolsága 94-105 cm, testtömege pedig 360-650 gramm. A tojók (mint a legtöbb bagoly esetében) nagyobbak a hímeknél. Jellemző rá a nagy fej és az életmódból következő előre néző, nagyméretű szempár. Más bagolyfajokhoz viszonyítottan kisebb a fülnyílása, a fülkagyló környékén a tollfüggelékek hiányoznak, nyaka vastag, teste zömök, a ragadozó életmódra vall a kemény, erős hajlott csőr és az erős, tollas csüdű, karmos láb (már párnapos fióka korban is rendkívül fájdalmas lehet a madár karmainak szorítása), valamint a rövid farok tollazat. Az előre néző tekintet és a tömzsi nyak ellentételezéseképpen, fejét szinte 180 fokban tudja elforgatni. Kétféle színváltozata ismert: a szürke és a rozsdabarna. A hát színezete mindig sötétebb, mint a hasi oldal. A különböző színárnyalatok szinte egyedi megkülönböztetést is lehetővé tesznek. A tollak általában sötét hegyben végződnek. Szárnyai sötét színűek szalagozással, a farok a középső tollak kivételével szintén szalagozott. Csőre szürke, szemei sötétbarnák.

Elterjedés

A macskabagoly elterjedési területe az Északi szélesség megközelítőleg 67. fokától, a 30. fokig (Észak- Kelet Afrika térségéig) terjed. A leggyakoribb Közép- Európában, már ritkábban fordul elő Dél-, Kelet- és Nyugat- Európában. A magyarországi bagolyfajok közül valószínűleg a macskabagolynak van a legnépesebb populációja. Elsősorban az erdős, ligetes területek állandó lakója. Megtalálható a domb- és hegyvidékeken, valamint a síkságokon is. Budapest belterületén is állandó költőmadárnak számít. Megtalálja életfeltételeit a nagyobb kertekben, parkokban, a dunai szigeteken és a temetőkben. Ha teheti az idős, odvas fákban bővelkedő erdőket választja és leginkább odúlakó. Ha természetes faodvak nincsenek a területen, akkor elhagyott varjúfészkekben, erdőszéleken álló házak padlásán, rendkívüli esetekben akar a földön is fészkelhet.

Életmód

Erősen territoriális, élőhelyéhez szinte egész évben ragaszkodó ragadozó. Kifejezetten éjjeli madár, sötétedéskor hagyja el a nappali nyugvóhelyéül szolgáló odút, és egészen hajnalig vadászik. Táplálékszerző aktivitása éjszaka 11 és hajnali 2 óra között a legmagasabb. Tavaszi időszakban a nappali zavarásra a különböző egyedek különbözőképpen reagálnak. Egyesek (ez az általános) valósággal “kirobbannak” az odúból (gyanútlan természetbúvár, naiv fotós esetén, a madarak ezen tulajdonsága balesethez is vezethet). A hímek általában ingerlékenyebbek. Mások elüldögélnek az odú nyílásában akar több percen keresztül is kirepülés előtt. Egyes tojók kotlási hajlama viszont lehet annyira erős a kotlási időszak előrehaladtával, hogy erős zavarásra is a fészken maradnak. A hímek által látogatott odúkban több köpetet és egyéb anyagcsere terméket találhatunk. (A “legénylakások” koszosak és elhanyagoltak.) A macskabagoly repülése lágy, puha és hangtalan, mint a legtöbb bagolyfajé. Röptében nem bocsát ki rövidhullámú, esetlegesen az ultrahangokig terjedő zörejeket, így a zsákmányállatok csak későn észlelik közeledtét. A zsákmány lehet egér, pocok, cickány, vakondok, denevérek, viszonylag gyakori a nagy pele és a madárzsákmány. Jelentős szerepe van a rovartápláléknak is. A prédamadarak általában énekesek, verebek, szajkók vagy harkályfélék, de előfordulhat kisebb bagolyfaj is közöttük. Érdekesség, hogy a baglyok több hím ivarú madarat zsákmányolnak. A tojók általában kevésbé kerülnek a ragadozó szeme elé, így az adott költési évben, sok esetben, a hím pusztulása ellenére is folytatódhat a költés. Az nem bizonyított, hogy a fiókáikat egyedül nevelő madárszülők a következő szezonra más területet keresnek, esetleg a gyenge kondíciójuk miatt elpusztulnak, de az tény, hogy a macskabagoly által predált területeken, a helyi madárpopulációk nagyobb zaklatásnak vannak kitéve. A macskabagoly “alapzsákmányát” azonban a kisemlősök, rágcsálók alkotják. Az erdei egérnek különösen fontos a szerepe. Az egyes években különböző a baglyok szaporodási sikere. A kimagaslóan nagy számú lerakott tojás, illetve kiröptetett fióka szám csak az egérgradációs (az egér populáció mérete hirtelen, ugrásszerűen megnő) években figyelhető meg. Ilyen volt például a 2007-es év a Visegrádi hegységben, míg ugyanezen évben, a Zemplénben átlag alattiak voltak a bagoly fészekaljak méretei. Itt ugyanis kevés volt a táplálékul szolgáló erdei egér.
A faj egyik legjelentősebb predátora a nyest (Martes martes). A nyest elsősorban a költési időszak alatt fejti ki predációját. Szélsőséges esetben, akár a felnőtt madár is áldozatul eshet. Az erős területhűség és a fészekodúhoz való ragaszkodás az egymást követő években csak a predáció miatt szakadhat meg. Amennyiben predálódik a fészekalj (akár tojásos, akár fiókás korban) a szülők a következő költési szezonra másik fészekodút keresnek maguknak. A sikertelen odút éveken keresztül nem használják.

Szaporodás (érdekességek haladóknak (:-)

A faj monogám (a párok egész életükben egymás mellett élnek), bár poligámiára (egy hím madár, több tojóval is párosodik egy költési szezonban) utaló megfigyeléseket is ismerünk. Márciustól májusig tart a költési időszak. Enyhe, hóborítás nélküli években már februárban elkezdik a tojásrakást. A tojó 2-5 fehér, gömbölyű, ping-pong labdára emlékeztető tojást rak. Táplálékban bővelkedő években előfordulhat az akar 7 tojásos fészekaljméret is. A kotlási időszak megközelítőleg 30 nap. A fiókák 32-37 nap alatt hagyjak el a fészekodút. A kirepülő fiókák röpképessége még nagyon kezdetleges, a fészek közelében lévő bokrokon és fákon üldögélve a tojó még akár több hétig is etetheti őket. A hímek a kotlási időszakban táplálják a tojót, illetve a fészekalj nevelésben az első két hétben van jelentős szerepük.
A fiatalabb (első és második életévükben költő) párok a táplálékszerzésben még tapasztalatlanok. Kondíciójuk rosszabb, testtömegük általában kisebb, mint az idősebb 3-4 éves pároké. A fiatalabb párok kevesebb tojást raknak és kevesebb fiókát repítenek, mint a tapasztaltabb, idősebb párok. A táplálékszerzésben való tapasztalat megnyilvánulása például, hogy az idősebb baglyok több madarat zsákmányolnak és a zsákmány több fajból is tevődik össze, mint az első és másod éves baglyok esetében, így az idősebb macskabaglyok költése a hótakarásos időszakokban is eredményesebb. Az idősebb hímek nagyobb összsúlyú táplálékot szállítanak a kotlási fázisban és a fiókaetetési periódus első szakaszában, mint a fiatal hímek. Minél nagyobb a fészekben lévő tojásszám, annál nagyobb mennyiségű táplálékot szállítanak a szülők, és minél több a fióka, annál magasabb a hímek etetési gyakorisága (többször hordanak élelmet a fészekhez) a fiókaetetés elején. A fiatal szülők kondíciója a költés végére erősen leromlik, viszont az idősebb szülők testtömege a költés végére gyarapodik, kondíciójuk javul a költéskezdeti időszakhoz képest. Mindezek azt mutatják, hogy az idősebb, hatékonyabban utódgondozó, tapasztaltabb baglyok reproduktív teljesítménye jobb, mint a fiatal pároké. A macskabagoly tojók a fióka etetés második szakaszában több táplálékot szállítanak a fészekhez, mint a hímek. Ez azzal magyarázható, hogy a tojó a fióka-melegítési időszak után maga is etetni kezd, így a hímek csökkentik gondozói tevékenységüket.
Rossz időjárási körülmények, kevés táplálék, a szülőmadarak gyenge kondíciója ahhoz vezet, hogy a tojó madár a saját és így a tojássárgájában is megjelenő tesztoszteron (hím nemi hormon) koncentráción keresztül befolyásolja a fészekalj fiókáinak tesztoszteron koncentrációját és így a fiókák nemét és túlélését. A gyengébb kondíciójú tojóknak magasabb a hím nemi hormon koncentrációja. A fiókák vérplazmájának magasabb tesztoszteron koncentrációja fokozza a mozgási aktivitást és a szülők-fióka közötti interakciók (olyan kapcsolatok, ahol mindkét fél részéről van visszacsatolás) számát. A 3 és 10 napos kor közötti fiókák túlélése a szülők kondíciójának és a táplálékellátottságnak a függvénye. Az elsőnek kikelt fióka vérplazmája tartalmazza a legmagasabb tesztoszteron koncentrációt a fészekaljban.
A táplálékhiány szociális instabilitást is kivált a fiókák között, emeli a tesztoszteron szintet is, több lesz a testvér összetűzés. Az idősebb testvérnek több ideje van a tesztoszteron termelésre és az agresszív interakciókban ez javára válik. Fiókapusztulás esetén az elsőnek kikeltek a túlélők. A gyengébb fióka pusztulása után a fiókák tesztoszteron szintje lecsökken, ugyanez történik gazdag táplálék ellátottság eseten is.
A nemek különbözősége (szexuális dimorfizmus) különböző reproduktív befektetést igényel a szülőktől. Ha a költési szezonban kevés a táplálék és a szülőmadaraknak gyenge a kondíciója, inkább hímek repülnek ki a fészkekből. Ez a macskabagolynál egyfajta költési stratégia. A költési stratégiák mintegy válaszok a környezet változásaira, hosszú távon a faj fennmaradását szolgálják.