Mérgezések

Hazánkban nagy veszélyt jelent ragadozó madarainkra a mérgezés általi halál. Az állat közvetlen és közvetett úton is elszenvedheti a mérgezést. Közvetlen, vagy elsődleges mérgezésről akkor beszélünk, amikor az állat számára mérgezett csalit tesznek ki, szándékosan a madár halálát kívánva. Ez a brutális gyakorlat a hazai bagolyfajokat kevésbé érinti, mivel éjszaka élő zsákmányra vadásznak és kis eséllyel veszik fel a mérgezett csalétket. Ez elsősorban a nappali ragadozómadár állományokban végez súlyos pusztítást. Közvetett, azaz másodlagos mérgezés olyan esetekben következhet be, amikor a mérgezett csalit rágcsálóirtás végett helyezik ki. A csali az azt elfogyasztó kisállat szervezetébe kerül, amely a tápláléklánc magasabb fokán lévő ragadozó madarakat is veszélyezteti, hiszen ez által a rágcsáló méreggé válik számukra. Az elfogyasztott kisemlősökből származó toxinok akkumulálódnak szervezetünkben és a végén a bagoly halálához is vezetnek. Az utóbbi eshetőség a gyöngybagolyra kifejezetten veszélyes, hiszen emberi települések, épületek körül él és vadászik, így könnyen elfogyaszthat mérgezett prédát is, hiszen sokszor a kisemlősök a méreg felvétel követően még hosszú időn keresztül aktívak maradhatnak.

Olyan ragadozó madarakat is elérhet a másodlagos mérgezés, amelyek nem mennek települések, állattartó telepek közvetlen közelébe, azonban előszeretettel fogyasztanak rágcsálókat: a patkányok által a települések szélére hordott csalikat az erdei egerek megtalálhatják, elfogyaszthatják és ezzel nyílt telepre vihetik magukban a méreganyagot.

A mérgezett baglyok letargikussá, inaktívvá válnak, az ember közeledtére nem repülnek el, mozgásképtelenek és remegnek. Jellemző az egyensúlyzavar és a görcsös testtartás is (fejüket hátra, farkukat lefelé tartva, széttárt szárnyukra támaszkodnak, lábujjaikat összeszorítják). Sok madár csak később, saját fészke körül pusztul el. Laikus szemmel nehéz megállapítani, hogy az állat mérgezést szenvedett-e, vagy természetes módon halálozott-e el. Ha egy mérgezett egyedre időben rátalálunk, és minél gyorsabban olyan helyre tudjuk vinni, ahol megfelelő ellátásban részesülhet, van rá esély, hogy életben maradjon, azonban ez függ a méreg mennyiségétől és fajtájától is.

A rágcsálóirtó mérgek többsége véralvadásgátló tulajdonsággal bír. Megkülönböztetünk „első-generációs” és „második-generációs” fajtákat. A második generáció azért alakult ki, mert a rágcsálók rezisztensek, immunisak lettek az első-generációs termékekre. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy a ragadozó madarakra kevésbé lennének veszélyesek. Sőt az újabb termékek hosszabb ideig maradnak és felhalmozódnak, a mérget közvetlenül, vagy közvetve elfogyasztott állat szervezetében. Így az elhalálozás elhúzódhat 3, vagy akár 14 napig is (gondoljunk csak bele, ennyi idő alatt, mennyi lehetősége van egy ragadozó madárnak elkapni a mérgezett prédákat). Ma a világ egyre nagyobb részén gondolkoznak biológiai növényvédelemben, erre jó példa, hogy a szántóföldi kultúrákban kárt okozó kisemlősök ellen nem kémiai anyagokkal, hanem természetes ragadozóik segítésével szorítjuk vissza őket. Ezt megtehetjük mesterséges költőládák, vagy a vadászat során használt kiülési pontok úgynevezett T-fák kihelyezésével. További információ itt

Ugyan nem kémiai mérget használó, de másik súlyos problémát okozó eljárás az egérragasztók alkalmazása (klasszikus sárga ragasztópapír). Ezeket sajnos sok esetben olyan nyílt helyekre helyezik ki, ahol nem csak a kisemlősök hanem minden más élőlény is beleragadhat a hüllőktől kezdve a madarakig. Rendszeresen érkezik mentő központukba ragasztóba ragadt madár, mely a legtöbb esetben végzetes kimenetelű. A nagyobb testű madarak túlélhetik, ha gyorsan megfelelő ellátást kapnak, de ilyen esetben is általában a teljes tollazatuk használhatatlanná válik és meg kell várni míg ezek mindegyikét ki nem vedlik, ami akár másfél évbe is beletelhet! Ne használjuk ezeket a módszereket!